where the story ends
2013. december 14., szombat @ 18:57
Ki lesz az idei X?
Gondolom sokakat foglalkoztat ez a dolog, így muszáj írnom róla, mert megmondom őszintén, hogy azért engem is érdekel a kérdés. Azt kell, hogy mondjam az idei döntő a legerősebb, mert idén az összes döntős tud énekelni, ellentétben az előző versenyekkel. Mindig volt egy kakukktojás. Először Király L. Norbi, aztán Baricz Gergő (ha jól emlékszem a 2.-ban ő is a döntőben volt), tavaly pedig Csobot Adél. Persze ők rendre a harmadik helyen végeztek, így a vasárnapi döntőre már valóban azok maradtak bent, akik a jobbak voltak. Tehát eddig a műsor szombati kiesőjét könnyen meg tudtuk állapítani. A második, valamint az első helyezett már más kérdés. Az első, illetve a második évben sem az nyert, aki a jobb volt. 2010-ben mindenki Takács Nikolas győzelmét várta, de ez elmaradt - köszönhetően a tinisuniknak, akik könnyen szavazták az első helyre azt a személyt, aki benedvesítette őket minden szombat este, avagy Vastag Csabát. 2011-ben hasonló volt a helyzet, ott Muri Enikő volt az a személy, akit nyertesnek kiáltottak ki, aztán jött az eredményhirdetés és Kocsis Tibor neve hangzott el - itt vélhetően már nem a sunik segítségével. Tavaly, azaz 2012-ben pedig Oláh Gergő nyert, aki már az első megjelenése után lehengerelt mindenkit. Az elő műsorokban egyszer sem kellett párbajoznia, senkit sem lepett meg, hogy ő és nem Antal Timi nyerte a 3. x-faktort.
Idén már teljesen más a helyzet, nem lehet megjósolni, hogy ki lesz az X. A 2013-as x-faktor három döntőse a ByTheWay, Danics Dóra és Krasznai Tünde. Közülük eddig Dórának egyszer sem kellett párbajoznia, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy idén ő fogja megnyerni a versenyt, sőt azt gondolom, hogy ő lesz a műsor legnagyobb vesztese. Meglátásom szerint ma továbbjut, de holnap már "csak" a második hellyel fog hazatérni. Tehát a nyertes Krasznai Tünde vagy a ByTheWay lesz. Jelen esetben lehetetlennek tartom, hogy valaki megmondja ki is lesz az előbb említett személyek közül a nyertes. Egyrészről ott vannak a sunik, akik nyomhatják a magyar one directionként is emlegetett csapatot, de Tünde minden korosztályhoz képes eljutni. Én inkább Krasznainak örülnék, de már a kezdetekről Dórának szurkolok, tehát nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy ő nyerje meg a versenyt. Persze ebben nem igazán hiszek, mert eddig egy év sem volt, ahol az a személy nyert, akinek én szurkoltam. Nincs tehetségem abban, hogy olyanoknak szurkoljak, akik egy műsor végén nyerni is tudnak.
Mindenesetre egy Krasznai Tünde vs Danics Dóra döntőnek örülnék - annak ellenére, hogy szavakkal le sem tudom írni, hogy Geszti Péter mennyire utálom. Az én álomdöntőm valószínűleg el fog maradni, így a BTW döntőzni fog, illetve győzedelmeskedni is, mivel tudjuk, ezen a csatornán nő nem győzhet. Persze fentebb azt írtam, hogy nem hiszem, hogy bárki is meg tudja jósolni a győztest, de én jelenleg ezt érzem.

Címkék:

     az oldal tetej?re!